Tényleg nagyon akartam, hogy jó legyen a film, sőt az igazat megvallva el sem tudtam képzelni más opciót. Sokat nem olvastam utána, de hát, hogy lehetne gyenge egy olyan film, amiben ABBA dalok vannak, ami tengerparton játszódik és ilyen színészgárda fémjelzi. Így elég váratlanul ért ez a sokkhatás! Nyilván arra azért fel voltam készülve, hogy magamba nézésre, mély gondolatokra itt nem lesz szükség, de hát ez egy könnyed műfaj.

Ültem és naívan vártam, hogy elrepítsen a cselekmény. Vártam és vártam, közben próbáltam feldolgozni a rám ömlő giccset. Az első rész is „csöpögött” de az nem volt talmi, ott volt varázslat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan részek, amik felderítettek, sőt az a jelenet, amiben Sophie és Sky egymással beszél, utóbbi épp NYC-ben, mondhatni zseniális. Olyan elképesztően van összevágva a görögországi (se) helyszín a NY-ival, hogy csak kapkodtam a fejem. A párbeszéd dinamikája a vágásokkal, a szuper zseniális terekkel, bútorokkal, a színek harmóniája, mind szemet gyönyörködtető volt, imádtam!

DE! Sajnos sok helyen megbicsaklik a film története, kommersz az egész úgy ahogy van és ezen az sem segít, hogy:

• Andy Garcia szerepel a filmben- mert-miért kellet ezt elvállalnia? Mi lett a sármos pasiból, akinek a nézése filmvásznon keresztül is igéző volt? Alig tudom elhinni, hogy ugyanaz a színész, aki a Dead Again-ben ripoterként nyűgözött le (1991), igaz a hatáshoz kellett Kenneth Branagh zseniális rendezése is. Itt egy pocakos, uncsi fazon kidolgozatlan karakter.
• Cher-t is láthatjuk, mint nagymama. Mert önmaga iróniája. Szeretnék inkább úgy emlékezni rá, ahogy Bowie-val 1975-ben egy stúdióban énekli a Young Americans-t geometrikusra vágott vörös hajjal és baromi ösztönös mozdulatokkal.
• Meryl Streep visszatért. Mert erőtlen és hiteltelen az alakítása. Erőltetett, hogy egyáltalán feltűnik a filmben és amikor a fátyolos fénybe tűnő jelenetben kihátrál a kápolnából és közben becsukja maga előtt a kétszárnyú ajtót, nahát ott azt gondoltam, hogy ennél nincs lejjebb. Megjegyzem, soha nem gondoltam volna, hogy róla valaha ilyet fogok gondolni, nemhogy leírni, mert egyszerűen rajongok érte!

Nekem sehogy sem illik a műfajba, hogy Christine Barancki a vaginájáról beszél. Indokolatlan vulgaritás, nagyon kínos, inkább káromkodna egy ordasat.

A többi szereplő hozta a formáját, bár az sokat elárul, hogy Pierce Brosnan közelijéinél csak a fogát tudtam figyelni, a felső tökéletes hollywoodi, viszont az alsó eredeti és elszíneződött fésületlen, engem ez nagyon zavart.

A végét tényleg fáj leírni, így rövidre fogom. Össztánc. Mindenki táncol és énekel mindenkivel, a saját fiatalkori énjével is.

Na ezt már tényleg nem akartam látni!