MAMMA MIA 2 A film, ami fáj…

Tényleg nagyon akartam, hogy jó legyen a film, sőt az igazat megvallva el sem tudtam képzelni más opciót. Sokat nem olvastam utána, de hát, hogy lehetne gyenge egy olyan film, amiben ABBA dalok vannak, ami tengerparton játszódik és ilyen színészgárda fémjelzi. Így elég váratlanul ért ez a sokkhatás! Nyilván arra azért fel voltam készülve, hogy magamba nézésre, mély gondolatokra itt nem lesz szükség, de hát ez egy könnyed műfaj.

Ültem és naívan vártam, hogy elrepítsen a cselekmény. Vártam és vártam, közben próbáltam feldolgozni a rám ömlő giccset. Az első rész is „csöpögött” de az nem volt talmi, ott volt varázslat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan részek, amik felderítettek, sőt az a jelenet, amiben Sophie és Sky egymással beszél, utóbbi épp NYC-ben, mondhatni zseniális. Olyan elképesztően van összevágva a görögországi (se) helyszín a NY-ival, hogy csak kapkodtam a fejem. A párbeszéd dinamikája a vágásokkal, a szuper zseniális terekkel, bútorokkal, a színek harmóniája, mind szemet gyönyörködtető volt, imádtam!

DE! Sajnos sok helyen megbicsaklik a film története, kommersz az egész úgy ahogy van és ezen az sem segít, hogy:

  • Andy Garcia szerepel a filmben- mert-miért kellet ezt elvállalnia? Mi lett a sármos pasiból, akinek a nézése filmvásznon keresztül is igéző volt? Alig tudom elhinni, hogy ugyanaz a színész, aki a Dead Again-ben ripoterként nyűgözött le (1991) ,igaz a hatáshoz kellett Kenneth Branagh zseniális rendezése is, itt egy pocakos, uncsi fazon kidolgozatlan karakter.
  • Cher-t is láthatjuk, mint nagymama. Mert önmaga iróniája. Szeretnék inkább úgy emlékezni rá, ahogy Bowie-val 1975-ben egy stúdióban énekli a Young Americans-t. Geometrikusra vágott vörös hajjal és baromi ösztönös mozdulatokkal.
  • Meryl Streep visszatért. Mert erőtlen és hiteltelen az alakítása. Erőltetett, hogy egyáltalán feltűnik a filmben és amikor a fátyolos fénybe tűnő jelenetben kihátrál a kápolnából és közben becsukja maga előtt a kétszárnyú ajtót, nahát ott azt gondoltam, hogy ennél nincs lejjebb. Megjegyzem, soha nem gondoltam volna, hogy róla valaha ilyet fogok gondolni, nemhogy leírni, mert egyszerűen rajongok érte!

Nekem sehogy sem illik a műfajba, hogy Christine Barancki a vaginájáról beszél. Indokolatlan vulgaritás, nagyon kínos, inkább káromkodna egy ordasat.

A többi szereplő hozta a formáját, bár az sokat elárul, hogy Pierce Brosnan közelijéinél csak a fogát tudtam figyelni, a felső tökéletes hollywoodi, viszont az alsó eredeti és elszíneződött fésületlen, engem ez nagyon zavart.

A végét tényleg fáj leírni, így rövidre fogom. Össztánc. Mindenki táncol és énekel mindenkivel, a saját fiatalkori énjével is.

Na ezt már tényleg nem akartam látni!

 

FLUOR A költő és a Wellhello

Mire kaptam fel először a fejem? Hát erre: „…na megyek megkérdem mit iszom…”.

Azon felül, hogy kitört belőlem a röhögés, számomra ebben a mondatban minden benne van a mai korosztályról. A férfi-nő kapcsolat totális megváltozása, az ismerkedés mikéntje, az ego előtérbe kerülésbe az utóbbi évtizedben. Szinte látom, ahogy odamegy a bárpulthoz, mert Fluor képekkel mesél.

A Wellhello-jelenség az, hogy a nagyszínpadhoz elég volt csupán pár hónap, és berobbantak a köztudatba. Mondhatnám, hogy a semmiből, de ismert a zenei előéletük, így erre most térek ki. Inkább a siker mértéke és gyorsasága, ami döbbenetes volt.

Utoljára az EFOTT-on láttam őket, és persze volt minden, tűzijáték profi táncos csajok (nem kamu nők, hanem vérprofik, eredeti alkatrészekkel), volt pénzgyártó pisztoly és jókedv.

Feltűnően sokrétű volt a közönség, akiknek talán a Wellhello az egyetlen közös halmaza. Együtt énekelt nem csak több generáció, hanem pl. a „Nem olyan Lányt” az „olyan lány” és az is, aki érti a szövegben az iróniát. Ki érti ezt? Én nem…

Kedvencem a hipszter hegedűs, igazi bölcsész arc. Megtölti a zenét valami egyedivel, állati jól szól a hangszere és közben cuki fazon.

A brandingelt sapi, ami „ordít”, mégsem zavar, mert össze van rakva az egész este tökéletesre. Fluor intellektusa, ahogy kikacsint minden mondatából, és mindezt úgy csinálja, hogy teljes vállszélességgel a project mögött áll. És ott van mellette Diaz, aki mindezt halálosan komolyan veszi, ő a „szépfiú”, akinek jó a hangja és aki ettől pusztán komplementeri szerepben ragad, de kétségtelenül így együtt jó az egész, no meg persze zeneszerzői kvalitásait sem lehet elvitatni tőle. Egymásra építenek, tökéletes az összhang, haverok, együtt buliznak és attól hiteles, hogy senki nem akar többnek látszani.

John Newman volt a következő fellépő és annyira untatott a kiszakadt gatyájával együtt (na persze néhány éve Lenny Krawitz koncerten kiszakadt gatyójának volt hírértéke..), hogy nem bírtam nézni. Egyáltalán nem színpadra termett fazon. Nehézkes volt, sőt kimondottan suta, és még a zseniális hangszíne is kevés volt ahhoz, hogy érdekes legyen. Na de most nem róla van szó, csak a kontextus kedvéért került ide, úgyhogy ugorjunk vissza kortárs költőnkhöz.

És akkor ez: „…nem arany, de rajtad minden fénylik

megnéznék veled egy filmet félig”

Mennyivel több van ebben a két sorban, mint a szavak maguk?! Vajon tudatosan használ szóképeket, vagy csak az Istenadta tehetség birtokosa?

Volt szerencsém látni őt koncerten kívül is. Másfél-két éve voltam egy zártkörű rendezvényen, ami nagyon nem az ő közege volt. Kiss Tibi és Lovasi mellett volt a harmadik meghívott szövegíró. Szuper szervezés volt, hiszen három generáció, külön célcsoporttal, egyéni szövegalkotással. Teljesen más arcát láthattam és rájöttem, hogy ez a srác egyáltalán nincs elszállva, pedig olyat csinált, amit előtte még soha senki a magyar popzenében. Pontosan tudta a helyét a két „nagy” mellett, nem tolta túl magát, végig alázatos maradt.

Fáj a szívem, de most nem írok arról, hogy milyen volt Kis Tibi, akinek még a gitárja is előkerült… Egyszeri és megismételhetetlen alkalom, felejthetetlen este volt!

Az „Odaút-ban kedvencem az alábbi pár sor, ami folyamatos gondolkozásra késztet (vajon metafora, vagy hasonlat?):

„Néha még elkapom az útból

Azt a kis darabot

Ahol padkán ülnek a pillanatok”

Kétség nem fér hozzá, hogy mennyire tudatos a srác, és az, hogy még a társadalmi szerepvállalás is fontos számára, csak hab a tortán. A „Retúrjeggyel” a fiatalkorúak áldozattá válását próbálja transzparensé tenni, amihez szomorúan, de igen érzékletesen passzol a mondat: „Idegen helyen, idegen tapintások koptatnak”.

A régi szőke visszarepít Fluor fiatal korába. A szöveg komplett egész, egy sztori, ami bírja a nyomtatást is. Egyben korrajz, amiben megjelenik a 90-es évek végének snake-je, és amikor „ …a ruhák sem voltak rosszak

Csak pont úgy néztek ki, mint a korszak”

Olyan természetességgel használ képszerű jelzőket, hogy egyszerűen nem lehet betelni vele.

A klip nagyon igényes, és nem attól, hogy sokat akarnak belerakni, hanem a jó ízléstől. A vágásoktól ütős a látvány, ahogy nem az arcunkba van tolva a kimaradhatatlan „jó csaj”, hanem mindig pont annyit láttat, ami még éppen…., mint egy művészfilmben. Szenzációs ötlet a legurított vörös szőnyeg, és közben belemászik a fülünkbe a dallam. A geg a végén azért erős, mert Karácson Tamás semmit sem vesz teljesen komolyan, még az első szerelmet sem.

A zene legyen veletek! 🙂

HAUPTSTRASSE 155. és még néhány dolog Berlinben…

1976-78 között Berlinben élt Bowie, ezért és még sokminden másért régóta szerettem volna megnézni az újraegyesült várost, mert távolról nagyon izginek látszott. East Side Gallery, Sony center, a Berlinare film fesztivál helyszíne, koncertek, és úgy általában a művészet. A top 10 látnivaló bemutatását és a, „hogyan nézzük meg Berlint 2 nap alatt” összefoglalót most mégis kihagyom. A májusi Tears For Fears koncert elég jó apropónak tűnt, ezért nekiindultunk. Ne aggódjatok, vissza fogok kanyarodni az első mondat folytatásához és egyszer csak összeér majd a történet.

Egy nappal előbb érkeztünk, hogy ne legyünk nagyon lestrapálva a hosszú út miatt. „Legszebb ruhánkban” megérkeztünk a Tempodrom-hoz, ahol két-három ember nézelődött. Se plakát, se zaj, emberek meg pláne sehol. Nem nyújtom hosszúra a story-t, a koncertet elhalasztották 2019-re, így még lesz lehetőségünk megismerni a várost. Szóval fogjuk fel lehetőségnek. Váltottunk pár szót egy cseh lúzer társunkkal, azért Ő egy kicsit kisebb távot tett meg. Persze ilyenkor jön, a mi lett volna, de az egyenlő a ninccsel. Szóval kár az időt vesztegetni rá. Így az első (és a második) sokkon túllendülve újraprogramoztuk magunkat és elmentünk lecsekkolni, hol lakott Bowie, és úgy egyáltalán elkapni valamit a 70-es évek végének életérzéséből. A Neues Ufer bár, ahol Iggy Pop-pal iszogatott, a fotók a falon, a ház, a Hauptstrasse 155. az emléktáblával. Itt készült többek között a „Heroes” Brian Eno és Tony Visconty közreműködésével a Berlin trilógia részeként. Ez az alkotási folyamat nagyon fontos volt Bowie-nak, hiszen teljesen leamortizálva érkezett meg a városba, és bár nem sikerült egyik napról a másikra kijózanodnia, mégis elindult egy tisztulási folyamat. Sűrűn átjártak Kelet-Berlinbe. Teljesen elvegyült a helyiek között, nagyon puritán életforma volt ez. A Checkpoint Charlie közelében lévő Hansa stúdióban dolgoztak, amit a háború alatt eredetileg a Gestapo tisztjei bálteremnek használtak. Milyen döbbenetes érzés lehetett azok között a falak között alkotni! Bowie általában a felvétellel egy időben írta a szövegeket, el tudom képzelni milyen erős hatással lehetett rá ez a súlyos történet.

És itt álljunk meg egy szóra!

Kis hazánkban a szocializmusban, ekkor ezeket hallgattuk (a teljesség igénye nélkül): Apostol, Hungária, Korda György, Kovács Kati, (régi) Beatrice, Máté Péter, LGT, és bár néhányukat nagyra tartom, azért sokkoló a párhuzam. Na jó, egy kiegészítés, a Beatrice „Ki csinál szódát” lemezét bírtam. Amíg pl. Angliában Brian Ferry alakítja a közízlést, addig mi a Lady „N”-t énekeljük lelkesen. Akkor mit csodálkozunk azon, hogy napjainkban a zenecsatornákon szörnyű tartalmakat lehet látni és ezek szerint igény is van rá?!! Felnőtt egy generáció akihez csak részben jutott el bármi a „Nagyvilágból”, így hallgatták és hallgatják a mai napig, amit eléjük raknak.

Nos a kis kitérő után vissza a berlini kiruccanásunkhoz, melynek befejezéseként adtunk a kulináris élvezeteknek is, végigjártuk a Markthalle Neun csütörtökönként megrendezésre kerülő street food fesztiválját, és odafelé beugrottunk még a Ramones bárba is. Februárban újra Berlin!

A zene legyen Veletek:-)

LUCERNA, Prága

Lucerna Music Bar, a kedvenc helyem Prágában. Sokféle program van, de mindjárt kiderül, hogy melyiket bírom nagyon! Örök hála Viki barátnőmnek, hogy elvitt ide néhány éve.

Én a 80’s&-90’s video party-t szeretem, öööö, igen, és,  hogy miért? Mert felszabadító! Régi zenék abból korból: Madonna, Michael Jackson, Roxette, Cindy Lauper, Alphawille, Pet Shop Boys, Sandra, Kim Wilde, Boy George, CC Catch, Seal, Queen, Rick Astley, Prince, Bananarama, Yazoo, Erasure, New Kids on the Block, Backstreet Boys, NSYNC, Take That, na jó a lánybandák előtt még leállok… és majdnem kihagytam a Eurytmics-et, pedig a Sweet Dreams, vagy annak feldolgozása nélkül még ma is nehéz egy bulis estét elképzelni.Szóval van miből válogatni! Van persze önjelölt, aki pogózik a színpadon, imádja, ha nézik és nyilván, nem lehet nem nézni!

Kicsit lepattant a helyszín. Semmi extra és ettől olyan természetes a közeg. Rettentő sokan vannak, igaz csak 11 körül indul be igazán a hely, de onnan nincs megállás. Van egy karzat rész, ahonnan rálátni a tánctérre. Több bár is van és elég jó áron van az ital, bár nem túl igényes, azt el kell ismerni. De ez az egész nem erről szól!

Elsősorban az emberektől jó a hely. Sokfélék, rengeteg külföldi, ja, én is az vagyok! Nem kiöltözöttek, csak úgy vannak, amilyenek. Talán ez volt az első, ami feltűnt. Persze van egy-két túlkapás, de alapvetően olyan normális szerkóban vannak. Nem mű emberek állnak vigyázban és nézik egymást, netán kritizálják is, hanem elmennek bulizni, minden külcsín nélkül. A korosztály vegyes, de inkább 30+.

Amolyan „Élj a mának!” feeling.

Normális esetben nyilván nem hallgatom a fenti zenék nagy részét, de itt muszáj visítva énekelni!

Legközelebb újból megyek és azután is, aztán meg pláne…

https://www.musicbar.cz/en/

Gyertek Ti is, addig pedig…

A zene legyen Veletek:-)

LUCERNA

Bowies Keep Swinging

Első blogom egy új zenekar első nyilvános koncertjéről. Ez így egyszerűen tökéletes!

Muzikum, még csak április és mégis nyári hangulatú este egy különleges épületben. Most vagyok itt először, bár kívülről sokszor elmentem a régi Kossuth klub előtt. Most már tudom, előbb kellett volna bejönnöm…..

Stílusos és régies, türkiz csillár, az asztalon bakelit alátétek, a falon díszes képkeretek, hangszerek, majd márvány csigalépcső vezet fel az emeletre. Nagyon bírom az ilyen környezetet. Jó arc a jegyszedő csaj, akitől megkapjuk a karszalagot.

A kiírthoz képest csupán 10 perces késéssel megszólal a “Rebel Rebel”, így gyorsan benyomulunk a koncertterembe. Tudtam, hogy ezzel fognak kezdeni, mert követtem a promójukat. Az énekes srácot láttam az A38-on januárban a Bowie és Barátai koncerten, mégis meglepett mennyire profi. Bren (énekes) a koncert első részében csillogós szerkóban, bevállalós ezüst cicanaciban és flitteres tornacsukában nyomta.

Ez az első alkalom, hogy tribute-öt látok, és az az érzésem, hogy ez egy teljesen önálló életre kelt produkció, minden utánérzés nélkül. Az énekes srác elképesztő, megszólalásig hasonlít Bowie-ra,, minden mozdulata tökéletes, nem túl sok, nem kevés, nem „úgy csinál” hanem tényleg olyan. Művészeknél kevés ilyen önazonos embert látok, főleg Magyarországon, ahol sok a bóvli, a giccs, a póz, az értéktelen magamutogatás. Hiába a jó hang, ha nincs benne tartalom. Hát erről itt szó nincs! Képzett, tiszta hang, és igen, olyan, mint az „eredeti”. Amit hiányolok, az egy stabil vokál, de anélkül is teljes értékű a hangzás, ami egyébként nagyon profin szól. A zenészek zseniálisak, kiadnak magukból mindent!

Kb. 80-100 ember van jelen, elég multi-kulti összetétel. Hamar beindul mindenki, talán a “China Girl” aminél az első részben a legnagyobb ováció van. A nézők együtt lüktetnek a zenekarral. Aztán “Space Oddity”, majd a nehezebb “Lazarus” és feloldásnak az “Under Pressure”, aminél természetesen mindenki „ledobja a láncot”. És ekkor szünet, mi vaaaan? Hát itt nehéz benyomni a pause gombot…

Egy kis friss levegő után visszamegyünk és ott áll az énekes kigombolt fekete öltönyben és fehér ingben. Nagyon stílusos. A zenészek összeszokottak, jól látható, hogy bírják is egymást. A második szám a “Change”, amire mindenki újból lendületbe jön, aztán “Ashes to Ashes” és csak tolják fáradhatatlanul. Mindenki énekel és táncol, itt mást nem lehet tenni, hiszen a “Let’s dance” szól.

Visszatér a hitem, hogy igenis van az a réteg, aki nem csak az egyszer használatos zenét fogyasztja. Elképesztő az este, jön személyes kedvencem a “Life on Mars”.

A “Heroes” után a “Ziggi Stardust”-al fejeződne be a koncert, de persze erről szó sem lehet! Visszajönnek a srácok és letolják a “Suffragette City”-t.

Gyertek el minél többen, a következő bulira, mert ez egyszerűen kihagyhatatlan!

A zene legyen veletek:-)

20180428_214522

 

BOWIES KEEP SWINGING

My first blog is about the first concert of a new band. It was simply perfect!

 

Muzikum is a popular club in Budapest, Hungary. It was only April, but it felt like a summer evening in that unique building. It was my first time there but had passed by the old ex- Kossuth Club many times before. I know now I should have come in sooner….

It was stylish and antique with a turquoise chandelier, vinyl place mats on the table, and fancy frames and instruments on the wall. A marble spiral staircase led into the first level. I really loved the atmosphere. The ticket-collector was a cool girl, from whom we received our armbands.

After a ten-minute delay „Rebel Rebel” began to play. We made our way quickly to the concert hall. I had seen the singer perform before at A38 in January at the B&F concert. I was surprised by his professionalism. Bren, the lead singer, appeared wearing tight silver pants and sequened shoes. Unusual move for a man (in this country).

That was my first time seeing a tribute band, and I felt that it was a once in a lifetime performance. The singer was amazing, like something out of a movie. It is not often you find an artist like him, especially in Hungary, where there are a lot of tasteless and amature performances. He had an expressive voice and sounded just like Bowie himself. The one thing I felt was missing was a stable background vocalist. But even without that it was a perfect performance and the sound was also good. All of the musicians had solo and were able to show of their talent.

There were aproximatelly 80-100 people in the concert hall. From the beginning everyone was very enthusiastic. When the song „China Girl” began everyone started to cheer. The crowd was in rythm with the band. After that came „Space Oditty” followed by „Lazarus” which is one of Bowie’s most heart-wrenching songs. To lighten the mood, they closed with „Under Pressure”, when everyone started to dance. Then they had an intermission, wich was totally strange in this moment…..

We went out to get some fresh air and when we came back the singer was standing there in a different outfit that was very elegant and stylish. The musicians worked very well together. It seemed as though they got along well. The second song was „Change”, and everyone caught the flow again. Then came „Ashes to Ashes”, after which they carried on relentlessly. Everyone was singing and dancing, if „Let’s dance” is playing it is impossible to do anything else.

I started to believe again that there is a layer of society that does not only consume mainstream music. Everything was amazing, the next song was my favourite „Life on Mars”. After that, „Heroes” and „Ziggi Stardust” were the grand finale. But of course there had to be an encore, so they came back to play „ Suffregette City”.

Come to the next gig, because you have to see it!

Let the music be with you:-)