HAUPTSTRASSE 155. és még néhány dolog Berlinben…

1976-78 között Berlinben élt Bowie, ezért és még sokminden másért régóta szerettem volna megnézni az újraegyesült várost, mert távolról nagyon izginek látszott. East Side Gallery, Sony center, a Berlinare film fesztivál helyszíne, koncertek, és úgy általában a művészet. A top 10 látnivaló bemutatását és a, „hogyan nézzük meg Berlint 2 nap alatt” összefoglalót most mégis kihagyom. A májusi Tears For Fears koncert elég jó apropónak tűnt, ezért nekiindultunk. Ne aggódjatok, vissza fogok kanyarodni az első mondat folytatásához és egyszer csak összeér majd a történet.

Egy nappal előbb érkeztünk, hogy ne legyünk nagyon lestrapálva a hosszú út miatt. „Legszebb ruhánkban” megérkeztünk a Tempodrom-hoz, ahol két-három ember nézelődött. Se plakát, se zaj, emberek meg pláne sehol. Nem nyújtom hosszúra a story-t, a koncertet elhalasztották 2019-re, így még lesz lehetőségünk megismerni a várost. Szóval fogjuk fel lehetőségnek. Váltottunk pár szót egy cseh lúzer társunkkal, azért Ő egy kicsit kisebb távot tett meg. Persze ilyenkor jön, a mi lett volna, de az egyenlő a ninccsel. Szóval kár az időt vesztegetni rá. Így az első (és a második) sokkon túllendülve újraprogramoztuk magunkat és elmentünk lecsekkolni, hol lakott Bowie, és úgy egyáltalán elkapni valamit a 70-es évek végének életérzéséből. A Neues Ufer bár, ahol Iggy Pop-pal iszogatott, a fotók a falon, a ház, a Hauptstrasse 155. az emléktáblával. Itt készült többek között a „Heroes” Brian Eno és Tony Visconty közreműködésével a Berlin trilógia részeként. Ez az alkotási folyamat nagyon fontos volt Bowie-nak, hiszen teljesen leamortizálva érkezett meg a városba, és bár nem sikerült egyik napról a másikra kijózanodnia, mégis elindult egy tisztulási folyamat. Sűrűn átjártak Kelet-Berlinbe. Teljesen elvegyült a helyiek között, nagyon puritán életforma volt ez. A Checkpoint Charlie közelében lévő Hansa stúdióban dolgoztak, amit a háború alatt eredetileg a Gestapo tisztjei bálteremnek használtak. Milyen döbbenetes érzés lehetett azok között a falak között alkotni! Bowie általában a felvétellel egy időben írta a szövegeket, el tudom képzelni milyen erős hatással lehetett rá ez a súlyos történet.

És itt álljunk meg egy szóra!

Kis hazánkban a szocializmusban, ekkor ezeket hallgattuk (a teljesség igénye nélkül): Apostol, Hungária, Korda György, Kovács Kati, (régi) Beatrice, Máté Péter, LGT, és bár néhányukat nagyra tartom, azért sokkoló a párhuzam. Na jó, egy kiegészítés, a Beatrice „Ki csinál szódát” lemezét bírtam. Amíg pl. Angliában Brian Ferry alakítja a közízlést, addig mi a Lady „N”-t énekeljük lelkesen. Akkor mit csodálkozunk azon, hogy napjainkban a zenecsatornákon szörnyű tartalmakat lehet látni és ezek szerint igény is van rá?!! Felnőtt egy generáció akihez csak részben jutott el bármi a „Nagyvilágból”, így hallgatták és hallgatják a mai napig, amit eléjük raknak.

Nos a kis kitérő után vissza a berlini kiruccanásunkhoz, melynek befejezéseként adtunk a kulináris élvezeteknek is, végigjártuk a Markthalle Neun csütörtökönként megrendezésre kerülő street food fesztiválját, és odafelé beugrottunk még a Ramones bárba is. Februárban újra Berlin!

A zene legyen Veletek:-)

Bowies Keep Swinging

Első blogom egy új zenekar első nyilvános koncertjéről. Ez így egyszerűen tökéletes!

Muzikum, még csak április és mégis nyári hangulatú este egy különleges épületben. Most vagyok itt először, bár kívülről sokszor elmentem a régi Kossuth klub előtt. Most már tudom, előbb kellett volna bejönnöm…..

Stílusos és régies, türkiz csillár, az asztalon bakelit alátétek, a falon díszes képkeretek, hangszerek, majd márvány csigalépcső vezet fel az emeletre. Nagyon bírom az ilyen környezetet. Jó arc a jegyszedő csaj, akitől megkapjuk a karszalagot.

A kiírthoz képest csupán 10 perces késéssel megszólal a “Rebel Rebel”, így gyorsan benyomulunk a koncertterembe. Tudtam, hogy ezzel fognak kezdeni, mert követtem a promójukat. Az énekes srácot láttam az A38-on januárban a Bowie és Barátai koncerten, mégis meglepett mennyire profi. Don (énekes) a koncert első részében csillogós szerkóban, bevállalós ezüst cicanaciban és flitteres tornacsukában nyomta.

Ez az első alkalom, hogy tribute-öt látok, és az az érzésem, hogy ez egy teljesen önálló életre kelt produkció, minden utánérzés nélkül. Az énekes srác elképesztő, megszólalásig hasonlít Bowie-ra,, minden mozdulata tökéletes, nem túl sok, nem kevés, nem „úgy csinál” hanem tényleg olyan. Művészeknél kevés ilyen önazonos embert látok, főleg Magyarországon, ahol sok a bóvli, a giccs, a póz, az értéktelen magamutogatás. Hiába a jó hang, ha nincs benne tartalom. Hát erről itt szó nincs! Képzett, tiszta hang, és igen, olyan, mint az „eredeti”. Amit hiányolok, az egy stabil vokál, de anélkül is teljes értékű a hangzás, ami egyébként nagyon profin szól. A zenészek zseniálisak, kiadnak magukból mindent!

Kb. 80-100 ember van jelen, elég multi-kulti összetétel. Hamar beindul mindenki, talán a “China Girl” aminél az első részben a legnagyobb ováció van. A nézők együtt lüktetnek a zenekarral. Aztán “Space Oddity”, majd a nehezebb “Lazarus” és feloldásnak az “Under Pressure”, aminél természetesen mindenki „ledobja a láncot”. És ekkor szünet, mi vaaaan? Hát itt nehéz benyomni a pause gombot…

Egy kis friss levegő után visszamegyünk és ott áll az énekes kigombolt fekete öltönyben és fehér ingben. Nagyon stílusos. A zenészek összeszokottak, jól látható, hogy bírják is egymást. A második szám a “Change”, amire mindenki újból lendületbe jön, aztán “Ashes to Ashes” és csak tolják fáradhatatlanul. Mindenki énekel és táncol, itt mást nem lehet tenni, hiszen a “Let’s dance” szól.

Visszatér a hitem, hogy igenis van az a réteg, aki nem csak az egyszer használatos zenét fogyasztja. Elképesztő az este, jön személyes kedvencem a “Life on Mars”.

A “Heroes” után a “Ziggi Stardust”-al fejeződne be a koncert, de persze erről szó sem lehet! Visszajönnek a srácok és letolják a “Suffragette City”-t.

Gyertek el minél többen, a következő bulira, mert ez egyszerűen kihagyhatatlan!

A zene legyen veletek:-)

20180428_214522

BOWIES KEEP SWINGING

My first blog is about the first concert of a new band. It was simply perfect!

Muzikum is a popular club in Budapest, Hungary. It was only April, but it felt like a summer evening in that unique building. It was my first time there but had passed by the old ex- Kossuth Club many times before. I know now I should have come in sooner….

It was stylish and antique with a turquoise chandelier, vinyl place mats on the table, and fancy frames and instruments on the wall. A marble spiral staircase led into the first level. I really loved the atmosphere. The ticket-collector was a cool girl, from whom we received our armbands.

After a ten-minute delay „Rebel Rebel” began to play. We made our way quickly to the concert hall. I had seen the singer perform before at A38 in January at the B&F concert. I was surprised by his professionalism. Bren, the lead singer, appeared wearing tight silver pants and sequened shoes. Unusual move for a man (in this country).

That was my first time seeing a tribute band, and I felt that it was a once in a lifetime performance. The singer was amazing, like something out of a movie. It is not often you find an artist like him, especially in Hungary, where there are a lot of tasteless and amature performances. He had an expressive voice and sounded just like Bowie himself. The one thing I felt was missing was a stable background vocalist. But even without that it was a perfect performance and the sound was also good. All of the musicians had solo and were able to show of their talent.

There were aproximatelly 80-100 people in the concert hall. From the beginning everyone was very enthusiastic. When the song „China Girl” began everyone started to cheer. The crowd was in rythm with the band. After that came „Space Oditty” followed by „Lazarus” which is one of Bowie’s most heart-wrenching songs. To lighten the mood, they closed with „Under Pressure”, when everyone started to dance. Then they had an intermission, wich was totally strange in this moment…..

We went out to get some fresh air and when we came back the singer was standing there in a different outfit that was very elegant and stylish. The musicians worked very well together. It seemed as though they got along well. The second song was „Change”, and everyone caught the flow again. Then came „Ashes to Ashes”, after which they carried on relentlessly. Everyone was singing and dancing, if „Let’s dance” is playing it is impossible to do anything else.

I started to believe again that there is a layer of society that does not only consume mainstream music. Everything was amazing, the next song was my favourite „Life on Mars”. After that, „Heroes” and „Ziggi Stardust” were the grand finale. But of course there had to be an encore, so they came back to play „ Suffregette City”.

Come to the next gig, because you have to see it!

Let the music be with you:-)