Csak egy előzenekar? Hát… nem sokáig!

Három csaj volt Iggy előtt, akik többnyire feldolgozásokat játszottak. Bejött nekik az élet, mert Sting is őket választotta korábban.

Az énekes, gitáros szőke-, aki Marilyn Monroe filmeken nevelkedett Blondie alterego, a billentyűs, gitáros barna-, aki Karenre hasonlít a Bananaramaból, és a nagyon terhes dobos csaj, aki annyira egyedi, hogy senki nem jut róla eszembe.

A nap még sütött, nagyon elő- hangulat volt, aztán egy ponton berántotta a színpad előtt ténfergőket -először- a látvány, mert irtó cukik voltak a csajok, majd a zene is. Hogy kerültek ide meteorként a semmiből?

A szintis egyben profi hegedűs is és többek között Beyonce zenésze volt, ami elég jó háttér egy saját banda összehozásához. Kicsit sem veszik magukat komolyan és tényleg olyanok, mint mikor lepattintom a felrázott bubis üccsi kupakját és kirobban belőle a cucc.

Volt feldolgozás (The Subways) és saját szám is, közben az énekesnek folyton kinyílt a ruhája, kikandikált az alatta lévő testrésze, bocccs, ami azért volt vicces, mert folyton elnézést kért érte, miközben az összes pasi a nyálát csurgatta és mert béna csatokkal próbálták-teljesen esélytelenül- rögzíteni a számok között. A terhes dobos csaj úgy tolta, hogy szerintem a rendezvényt biztosító mentősök támadóállásban álltak a backstage-ben.

És, hogy milyen zenét játszanak? Azt mondják bulshit POP. Én azt mondom, COOL POP-ROCKKKK, de mindenki döntse el maga…

https://www.youtube.com/watch?v=j4oE5R8EbiM&feature=youtu.be

https://www.facebook.com/cruelheartsclub/

A zene legyen veletek! 😊

Borítókép forrása: Instagram

Jared Leto

Mikor lett Jared Leto ilyen menő? Bár életrajzát olvasva a siker már gyerekkorában kódolva volt. Az aki sok időt tölt művészek között, gondolom nem lehet más, mint nyitott, érdeklődő. Ha még tehetséget is kapott a Jóistentől, akkor elég jó csomaggal indul, amit Ő megerősített azzal, hogy művészeti iskolában tanult tovább, majd a filmkészítés területén képezte magát.
Mindezek ellenére korai filmjeiben én csak egy „szomszéd fiút” látok benne. A Rekviem egy álomért című filmben nagyon jó, szuper a film is, mégsem mondanám feledhetetlennek sem a játékát, sem őt magát. Inkább a villanásszerű vágások, amik egyedivé teszik a filmet.
Aztán ott van az Amerikai pszicho az örök kedvenc! Szegény csúfos véget ér ahogy Christian Bale egy baltával szisztematikusan kivégzi. Eléggé beég az ember agyába ez a jelenet, mert a pszichopata főhős beteges részletességgel készül tettére. Tökéletes yuppi életmód, minimalista lakás, aminek fehér padlószőnyegét előre gondosan leragasztja újsággal. Kikészíti az átlátszó esőköpenyt, ami majd a ruháját védi, a baltát ami makulátlanul csillog -egyelőre- de még a zenét is tudatosan választja ki. Aztán lesújt és közben zenesztétikai előadása mellett szavakba önti dühét is, ami pusztán abban gyökerezik, hogy kollégáját trendibbnek látja.
Epizódszerepe van egy másik kultfilmben is, a Harcosok klubjában Brad Pittel, és itt is vérben úszva végzi.
És egyszer csak feltűnik a Mielőtt meghaltam című filmben brutálisan lefogyva, na jó, inkább elfogyva és androgün szerűvé átalakulva. És sikerül neki a lehetetlen, kitűnni Matthew McConaughey mellől. De nemcsak egyszerűen kitűnik, hanem megkapja élete első Oscar-díját is és egyáltalán nem érdemtelenül. Csodálatos a játéka, érzelemgazdag, tele árnyalatokkal. Nagyon nem egy egyszerű férfi női ruhában szitu.
Döbbenetes átalakulásokra képes, fogy és hízik, izmosodik vagy éppen teljesen leépíti az izomzatát, mindent alárendelve az aktuális szerepnek. Elképesztő tudatos, amihez talán vegán életmódja is hozzájárul. Szinte kortalan.
Létezik egy ezzel párhuzamos élete a 30 Seconds to Mars, aminek énekes zeneszerzője. Azt gondolom ez a szerelemgyerek az életében, hiszen sokat koncertezik, arról nem is beszélve, hogy bátyjával alapították a zenekart.
Sajnos tisztán látható, hogy a kezdetben őrült jó alt-rock zenét játszó banda szép lassan átment pop-rock zenét játszó mainstream csapattá. Míg Jared Leto személyes imidzse épül, a zenekar egészében inkább a könnyen emészthető, eladható popzene felé tart, sőt pontosabb megfogalmazás, hogy 2018-ra már meg is érkezett oda.
A fájdalmasan nagy különbséget jól mutatja, ha egymás után hallgatjuk meg a 2002-es Capricont, ami elképesztően ütős, nyers hangzásvilág, zseniális gitárzene, ösztönös ének. Itt nagyon hiteles az „útkeresős” szöveg. Majd egy hirtelen mozdulattal váltsunk a This is a war-ra. Hmm…utóbbinál is van üzenet, de annak súlyához mérten a pop hangszerelésű dal nagyon abszurd, és amikor a végén felhangzik a kórus, na az már konkrétan „We are the World” feeling. Majd megérkezünk a szintipop hangzásvilághoz az utolsó lemezzel. Az ének modoros és szörnyen érződik az effect használata. A szövegben bibliai utalások vannak, de nem alkot egységet a zene a szöveg és az ének.
Szerintem manapság Jared egyszerűen eljátsza a popsztárt, és mivel zseniális színész, ettől lesz annyira jó a színpadon! Elkezdte kitolni a határokat az öltözködésében, és az, hogy mindent bevállal, állati jól áll neki. Stílusikon lett. Ő simán hord sárgát rózsaszínnel, macigatyát inggel, csillogós pancsót és még sorolhatnám. Magasról tesz a konvenciókra. Egy ideje nyomja a Jézus alterego stílust, és amikor a Strandfesztiválon kijött a színpadra, kicsit én is elhittem, hogy valami földöntúli jelenséget látok. Annyira tudja magáról, hogy jó, és adott pillanatban ettől annyira megkérdőjelezhetetlen amit csinál. Azt hiszem az összes zenével kapcsolatos negatívum ellenére „bekajáltam” a show-t.
Szóval láttam és hallottam Jared Letot és engem meggyőzött, hogy Ő az egyik legjobb előadó a mai pop-rock felhozatalban. Szívből kívánom, hogy zeneiségében találjon vissza a gyökereihez. Most pedig levezetésképpen meghallgatom a Foo Fighterstől a The Pretender-t.
A zene legyen veletek! 🙂

Borítókép forrása: google

FLUOR A költő és a Wellhello

Mire kaptam fel először a fejem? Hát erre: „…na megyek megkérdem mit iszom…”.

Azon felül, hogy kitört belőlem a röhögés, számomra ebben a mondatban minden benne van a mai korosztályról. A férfi-nő kapcsolat totális megváltozása, az ismerkedés mikéntje, az ego előtérbe kerülésbe az utóbbi évtizedben. Szinte látom, ahogy odamegy a bárpulthoz, mert Fluor képekkel mesél.

A Wellhello-jelenség az, hogy a nagyszínpadhoz elég volt csupán pár hónap, és berobbantak a köztudatba. Mondhatnám, hogy a semmiből, de ismert a zenei előéletük, így erre most térek ki. Inkább a siker mértéke és gyorsasága, ami döbbenetes volt.

Utoljára az EFOTT-on láttam őket, és persze volt minden, tűzijáték profi táncos csajok (nem kamu nők, hanem vérprofik, eredeti alkatrészekkel), volt pénzgyártó pisztoly és jókedv.

Feltűnően sokrétű volt a közönség, akiknek talán a Wellhello az egyetlen közös halmaza. Együtt énekelt nem csak több generáció, hanem pl. a „Nem olyan Lányt” az „olyan lány” és az is, aki érti a szövegben az iróniát. Ki érti ezt? Én nem…

Kedvencem a hipszter hegedűs, igazi bölcsész arc. Megtölti a zenét valami egyedivel, állati jól szól a hangszere és közben cuki fazon.

A brandingelt sapi, ami „ordít”, mégsem zavar, mert össze van rakva az egész este tökéletesre. Fluor intellektusa, ahogy kikacsint minden mondatából, és mindezt úgy csinálja, hogy teljes vállszélességgel a project mögött áll. És ott van mellette Diaz, aki mindezt halálosan komolyan veszi, ő a „szépfiú”, akinek jó a hangja és aki ettől pusztán komplementeri szerepben ragad, de kétségtelenül így együtt jó az egész, no meg persze zeneszerzői kvalitásait sem lehet elvitatni tőle. Egymásra építenek, tökéletes az összhang, haverok, együtt buliznak és attól hiteles, hogy senki nem akar többnek látszani.

John Newman volt a következő fellépő és annyira untatott a kiszakadt gatyájával együtt (na persze néhány éve Lenny Krawitz koncerten kiszakadt gatyójának volt hírértéke..), hogy nem bírtam nézni. Egyáltalán nem színpadra termett fazon. Nehézkes volt, sőt kimondottan suta, és még a zseniális hangszíne is kevés volt ahhoz, hogy érdekes legyen. Na de most nem róla van szó, csak a kontextus kedvéért került ide, úgyhogy ugorjunk vissza kortárs költőnkhöz.

És akkor ez: „…nem arany, de rajtad minden fénylik

megnéznék veled egy filmet félig”

Mennyivel több van ebben a két sorban, mint a szavak maguk?! Vajon tudatosan használ szóképeket, vagy csak az Istenadta tehetség birtokosa?

Volt szerencsém látni őt koncerten kívül is. Másfél-két éve voltam egy zártkörű rendezvényen, ami nagyon nem az ő közege volt. Kiss Tibi és Lovasi mellett volt a harmadik meghívott szövegíró. Szuper szervezés volt, hiszen három generáció, külön célcsoporttal, egyéni szövegalkotással. Teljesen más arcát láthattam és rájöttem, hogy ez a srác egyáltalán nincs elszállva, pedig olyat csinált, amit előtte még soha senki a magyar popzenében. Pontosan tudta a helyét a két „nagy” mellett, nem tolta túl magát, végig alázatos maradt.

Fáj a szívem, de most nem írok arról, hogy milyen volt Kiss Tibi, akinek még a gitárja is előkerült… Egyszeri és megismételhetetlen alkalom, felejthetetlen este volt!

Az „Odaút-ban kedvencem az alábbi pár sor, ami folyamatos gondolkozásra késztet (vajon metafora, vagy hasonlat?):

„Néha még elkapom az útból

Azt a kis darabot

Ahol padkán ülnek a pillanatok”

Kétség nem fér hozzá, hogy mennyire tudatos a srác, és az, hogy még a társadalmi szerepvállalás is fontos számára, csak hab a tortán. A „Retúrjeggyel” a fiatalkorúak áldozattá válását próbálja transzparensé tenni, amihez szomorúan, de igen érzékletesen passzol a mondat: „Idegen helyen, idegen tapintások koptatnak”.

A régi szőke visszarepít Fluor fiatal korába. A szöveg komplett egész, egy sztori, ami bírja a nyomtatást is. Egyben korrajz, amiben megjelenik a 90-es évek végének snake-je, és amikor „ …a ruhák sem voltak rosszak

Csak pont úgy néztek ki, mint a korszak”

Olyan természetességgel használ képszerű jelzőket, hogy egyszerűen nem lehet betelni vele.

A klip nagyon igényes, és nem attól, hogy sokat akarnak belerakni, hanem a jó ízléstől. A vágásoktól ütős a látvány, ahogy nem az arcunkba van tolva a kimaradhatatlan „jó csaj”, hanem mindig pont annyit láttat, ami még éppen…., mint egy művészfilmben. Szenzációs ötlet a legurított vörös szőnyeg, és közben belemászik a fülünkbe a dallam. A geg a végén azért erős, mert Karácson Tamás semmit sem vesz teljesen komolyan, még az első szerelmet sem.

A zene legyen veletek! 🙂

LUCERNA, Prága

Lucerna Music Bar, a kedvenc helyem Prágában. Sokféle program van, de mindjárt kiderül, hogy melyiket bírom nagyon! Örök hála Viki barátnőmnek, hogy elvitt ide néhány éve.

Én a 80’s&-90’s video party-t szeretem, öööö, igen, és,  hogy miért? Mert felszabadító! Régi zenék abból korból: Madonna, Michael Jackson, Roxette, Cindy Lauper, Alphawille, Pet Shop Boys, Sandra, Kim Wilde, Boy George, CC Catch, Seal, Queen, Rick Astley, Prince, Bananarama, Yazoo, Erasure, New Kids on the Block, Backstreet Boys, NSYNC, Take That, na jó a lánybandák előtt még leállok… és majdnem kihagytam a Eurytmics-et, pedig a Sweet Dreams, vagy annak feldolgozása nélkül még ma is nehéz egy bulis estét elképzelni.Szóval van miből válogatni! Van persze önjelölt, aki pogózik a színpadon, imádja, ha nézik és nyilván, nem lehet nem nézni!

Kicsit lepattant a helyszín. Semmi extra és ettől olyan természetes a közeg. Rettentő sokan vannak, igaz csak 11 körül indul be igazán a hely, de onnan nincs megállás. Van egy karzat rész, ahonnan rálátni a tánctérre. Több bár is van és elég jó áron van az ital, bár nem túl igényes, azt el kell ismerni. De ez az egész nem erről szól!

Elsősorban az emberektől jó a hely. Sokfélék, rengeteg külföldi, ja, én is az vagyok! Nem kiöltözöttek, csak úgy vannak, amilyenek. Talán ez volt az első, ami feltűnt. Persze van egy-két túlkapás, de alapvetően olyan normális szerkóban vannak. Nem mű emberek állnak vigyázban és nézik egymást, netán kritizálják is, hanem elmennek bulizni, minden külcsín nélkül. A korosztály vegyes, de inkább 30+.

Amolyan „Élj a mának!” feeling.

Normális esetben nyilván nem hallgatom a fenti zenék nagy részét, de itt muszáj visítva énekelni!

Legközelebb újból megyek és azután is, aztán meg pláne…

https://www.musicbar.cz/en/

Gyertek Ti is, addig pedig…

A zene legyen Veletek:-)

LUCERNA

Bowies Keep Swinging

Első blogom egy új zenekar első nyilvános koncertjéről. Ez így egyszerűen tökéletes!

Muzikum, még csak április és mégis nyári hangulatú este egy különleges épületben. Most vagyok itt először, bár kívülről sokszor elmentem a régi Kossuth klub előtt. Most már tudom, előbb kellett volna bejönnöm…..

Stílusos és régies, türkiz csillár, az asztalon bakelit alátétek, a falon díszes képkeretek, hangszerek, majd márvány csigalépcső vezet fel az emeletre. Nagyon bírom az ilyen környezetet. Jó arc a jegyszedő csaj, akitől megkapjuk a karszalagot.

A kiírthoz képest csupán 10 perces késéssel megszólal a “Rebel Rebel”, így gyorsan benyomulunk a koncertterembe. Tudtam, hogy ezzel fognak kezdeni, mert követtem a promójukat. Az énekes srácot láttam az A38-on januárban a Bowie és Barátai koncerten, mégis meglepett mennyire profi. Don (énekes) a koncert első részében csillogós szerkóban, bevállalós ezüst cicanaciban és flitteres tornacsukában nyomta.

Ez az első alkalom, hogy tribute-öt látok, és az az érzésem, hogy ez egy teljesen önálló életre kelt produkció, minden utánérzés nélkül. Az énekes srác elképesztő, megszólalásig hasonlít Bowie-ra,, minden mozdulata tökéletes, nem túl sok, nem kevés, nem „úgy csinál” hanem tényleg olyan. Művészeknél kevés ilyen önazonos embert látok, főleg Magyarországon, ahol sok a bóvli, a giccs, a póz, az értéktelen magamutogatás. Hiába a jó hang, ha nincs benne tartalom. Hát erről itt szó nincs! Képzett, tiszta hang, és igen, olyan, mint az „eredeti”. Amit hiányolok, az egy stabil vokál, de anélkül is teljes értékű a hangzás, ami egyébként nagyon profin szól. A zenészek zseniálisak, kiadnak magukból mindent!

Kb. 80-100 ember van jelen, elég multi-kulti összetétel. Hamar beindul mindenki, talán a “China Girl” aminél az első részben a legnagyobb ováció van. A nézők együtt lüktetnek a zenekarral. Aztán “Space Oddity”, majd a nehezebb “Lazarus” és feloldásnak az “Under Pressure”, aminél természetesen mindenki „ledobja a láncot”. És ekkor szünet, mi vaaaan? Hát itt nehéz benyomni a pause gombot…

Egy kis friss levegő után visszamegyünk és ott áll az énekes kigombolt fekete öltönyben és fehér ingben. Nagyon stílusos. A zenészek összeszokottak, jól látható, hogy bírják is egymást. A második szám a “Change”, amire mindenki újból lendületbe jön, aztán “Ashes to Ashes” és csak tolják fáradhatatlanul. Mindenki énekel és táncol, itt mást nem lehet tenni, hiszen a “Let’s dance” szól.

Visszatér a hitem, hogy igenis van az a réteg, aki nem csak az egyszer használatos zenét fogyasztja. Elképesztő az este, jön személyes kedvencem a “Life on Mars”.

A “Heroes” után a “Ziggi Stardust”-al fejeződne be a koncert, de persze erről szó sem lehet! Visszajönnek a srácok és letolják a “Suffragette City”-t.

Gyertek el minél többen, a következő bulira, mert ez egyszerűen kihagyhatatlan!

A zene legyen veletek:-)

20180428_214522

BOWIES KEEP SWINGING

My first blog is about the first concert of a new band. It was simply perfect!

Muzikum is a popular club in Budapest, Hungary. It was only April, but it felt like a summer evening in that unique building. It was my first time there but had passed by the old ex- Kossuth Club many times before. I know now I should have come in sooner….

It was stylish and antique with a turquoise chandelier, vinyl place mats on the table, and fancy frames and instruments on the wall. A marble spiral staircase led into the first level. I really loved the atmosphere. The ticket-collector was a cool girl, from whom we received our armbands.

After a ten-minute delay „Rebel Rebel” began to play. We made our way quickly to the concert hall. I had seen the singer perform before at A38 in January at the B&F concert. I was surprised by his professionalism. Bren, the lead singer, appeared wearing tight silver pants and sequened shoes. Unusual move for a man (in this country).

That was my first time seeing a tribute band, and I felt that it was a once in a lifetime performance. The singer was amazing, like something out of a movie. It is not often you find an artist like him, especially in Hungary, where there are a lot of tasteless and amature performances. He had an expressive voice and sounded just like Bowie himself. The one thing I felt was missing was a stable background vocalist. But even without that it was a perfect performance and the sound was also good. All of the musicians had solo and were able to show of their talent.

There were aproximatelly 80-100 people in the concert hall. From the beginning everyone was very enthusiastic. When the song „China Girl” began everyone started to cheer. The crowd was in rythm with the band. After that came „Space Oditty” followed by „Lazarus” which is one of Bowie’s most heart-wrenching songs. To lighten the mood, they closed with „Under Pressure”, when everyone started to dance. Then they had an intermission, wich was totally strange in this moment…..

We went out to get some fresh air and when we came back the singer was standing there in a different outfit that was very elegant and stylish. The musicians worked very well together. It seemed as though they got along well. The second song was „Change”, and everyone caught the flow again. Then came „Ashes to Ashes”, after which they carried on relentlessly. Everyone was singing and dancing, if „Let’s dance” is playing it is impossible to do anything else.

I started to believe again that there is a layer of society that does not only consume mainstream music. Everything was amazing, the next song was my favourite „Life on Mars”. After that, „Heroes” and „Ziggi Stardust” were the grand finale. But of course there had to be an encore, so they came back to play „ Suffregette City”.

Come to the next gig, because you have to see it!

Let the music be with you:-)