The Psychedelic Furs – Love My Way. Ez a szám mostantól számomra eggyé vált a filmmel, ha meghallom, biztosan a 2 jelenet közül valamelyik, vagy mindkettő fog peregni a fejemben. Tudom, hogy ez elég in medias res, de annyira a hatása alatt vagyok, hogy képtelen vagyok tematikusan gondolkozni.
Az egész film érzésekről, hangulatról szól, a vágyakozásról és szenvedélyről. Talán ezért néztem meg újra, és azt hiszem még sokszor fogom is.
Először moziban láttam egy francia filmhéten és egy vígjáték után második filmként ültünk be rá. Tökéletes levezetés volt, az egyébként briliáns komédia után.
Egy egyszerű nyári kalandról szól a film… Na nem! Két férfi egymásra találásáról, és ennél sokkal, de sokkal többről. Az útkeresésről, arról, hogy milyen különleges is lehet egy szülő-gyerek kapcsolat. Mennyivel sokszínűbb a világ, ha valaki művelt! Hány árnyalatot lehet felfedezni az életből! Itt egy többnyelvű család életébe csöppenünk bele. A 80-as években járunk, és a nyarat egy XVII. századi villában töltik.
Milyen óriási szerencséje volt a rendezőnek, hogy megtalálta Timothée Chalametet az egyik főszerepre! A srác három nyelven beszél, de a filmben még hitelesen zongorázik és gitározik is. Annyira, de annyira természetes a játéka! Az arca, a mimikája egyszerűen csodás!
Ez a fiú lenyűgöző, amivel egy interjúban Ellen DeGeneres is szembesíti is, hozzátéve, hogy fiúk és lányok egyaránt rajonganak érte! Zavarba is jön tőle rendesen…
Te jó ég! Még meg sem említettem Armie Harmert, aki méltó partnere Elionak és elég jól rezonálnak együtt.
Ő is szép, meg magas is, és harmonikus a testfelépítése. Igazán jól hozza az intelligens, sármos, laza amerikait (talán, mert az), aki a kelleténél többször mondja, hogy „later”. Ebben a történetben viszont volt lehetősége megmutatni, hogy ezeknél jóval több. A szépség önmagában unalmas és közhelyes, de itt minden mögött tartalom van és így egyszerűen gyönyörűvé válik.
Szóval a zene… tökéletesen passzol a 80-as évek hangulatához, a retro, agyonhordott Converse one star bőr magasszárú, a ciki sortok, a walkman, a sok kazetta, és nem utolsó sorban a régi autók. A bevezetőben említett scene-ek: disco egy kerthelységben, itt hangzik el először a The Psychedelic Furs szám. Itt még kapcsolatuk elején tartanak. De amikor másodszor halljuk meg, az már az utolsó harmad, szerelmük beteljesülése és egyben annak végének teljes bizonyossággal való tudata. Egy pár autójában szól a zene és ők mellette táncolnak -ezt a képet el tudom képzelni a falon, és tuti nem unnám meg-, csatlakoznak hozzájuk, nevetgélnek, kergetőznek.
Üdítő intellektus hatja át az egész filmet, a műtárgyakhoz való viszonyuk, ahogy szavak eredetéről társalognak, és filozofálgatnak. Ehhez tökéletes a látvány, a régi kastély antik tárgyakkal, a temérdek könyv, a kertben a fa alatt felállított asztal a kimaradhatatlan gyertyával. A sokféle ember, ahogy a legnagyobb természetességgel váltanak az angol, a francia és az olasz nyelv között. A kőből épített, minimum múltszázadi medence, a csodás tájak, az olasz kisváros…
Mesés minden, egyszerűen nem akarom, hogy véget érjen. A film csúcspontja az apa párbeszéde Elioval. Az életről beszél és olyan fokú elfogadást, szeretet megnyilvánulást látunk, ami tényleg szívet melengető.
De egyszer minden véget ér, és ennek Luca Guadagnino meg is adja a módját. Eliot látjuk, akinek hosszú percekig csak az arcára fókuszál kamera, közben szól a melankólikus hangvételű szám (Visions of Gideon – Sufjan Stevens). A háttérben zajlik tovább az élet, de csak elmosódva látjuk. Elio arcán minden érzelem látszik.
Annyira sokatmondó a maga cselekvés nélküliségében.
Semmi külcsín, szájbarágás, csak egyszerűen elengedés…