1976-78 között Berlinben élt Bowie, ezért és még sokminden másért régóta szerettem volna megnézni az újraegyesült várost, mert távolról nagyon izginek látszott. East Side Gallery, Sony center, a Berlinare film fesztivál helyszíne, koncertek, és úgy általában a művészet. A top 10 látnivaló bemutatását és a, „hogyan nézzük meg Berlint 2 nap alatt” összefoglalót most mégis kihagyom. A májusi Tears For Fears koncert elég jó apropónak tűnt, ezért nekiindultunk. Ne aggódjatok, vissza fogok kanyarodni az első mondat folytatásához és egyszer csak összeér majd a történet.

Egy nappal előbb érkeztünk, hogy ne legyünk nagyon lestrapálva a hosszú út miatt. „Legszebb ruhánkban” megérkeztünk a Tempodrom-hoz, ahol két-három ember nézelődött. Se plakát, se zaj, emberek meg pláne sehol. Nem nyújtom hosszúra a story-t, a koncertet elhalasztották 2019-re, így még lesz lehetőségünk megismerni a várost. Szóval fogjuk fel lehetőségnek. Váltottunk pár szót egy cseh lúzer társunkkal, azért Ő egy kicsit kisebb távot tett meg. Persze ilyenkor jön, a mi lett volna, de az egyenlő a ninccsel. Szóval kár az időt vesztegetni rá. Így az első (és a második) sokkon túllendülve újraprogramoztuk magunkat és elmentünk lecsekkolni, hol lakott Bowie, és úgy egyáltalán elkapni valamit a 70-es évek végének életérzéséből. A Neues Ufer bár, ahol Iggy Pop-pal iszogatott, a fotók a falon, a ház, a Hauptstrasse 155. az emléktáblával. Itt készült többek között a „Heroes” Brian Eno és Tony Visconty közreműködésével a Berlin trilógia részeként. Ez az alkotási folyamat nagyon fontos volt Bowie-nak, hiszen teljesen leamortizálva érkezett meg a városba, és bár nem sikerült egyik napról a másikra kijózanodnia, mégis elindult egy tisztulási folyamat. Sűrűn átjártak Kelet-Berlinbe. Teljesen elvegyült a helyiek között, nagyon puritán életforma volt ez. A Checkpoint Charlie közelében lévő Hansa stúdióban dolgoztak, amit a háború alatt eredetileg a Gestapo tisztjei bálteremnek használtak. Milyen döbbenetes érzés lehetett azok között a falak között alkotni! Bowie általában a felvétellel egy időben írta a szövegeket, el tudom képzelni milyen erős hatással lehetett rá ez a súlyos történet.

És itt álljunk meg egy szóra!

Kis hazánkban a szocializmusban, ekkor ezeket hallgattuk (a teljesség igénye nélkül): Apostol, Hungária, Korda György, Kovács Kati, (régi) Beatrice, Máté Péter, LGT, és bár néhányukat nagyra tartom, azért sokkoló a párhuzam. Na jó, egy kiegészítés, a Beatrice „Ki csinál szódát” lemezét bírtam. Amíg pl. Angliában Brian Ferry alakítja a közízlést, addig mi a Lady „N”-t énekeljük lelkesen. Akkor mit csodálkozunk azon, hogy napjainkban a zenecsatornákon szörnyű tartalmakat lehet látni és ezek szerint igény is van rá?!! Felnőtt egy generáció akihez csak részben jutott el bármi a „Nagyvilágból”, így hallgatták és hallgatják a mai napig, amit eléjük raknak.

Nos a kis kitérő után vissza a berlini kiruccanásunkhoz, melynek befejezéseként adtunk a kulináris élvezeteknek is, végigjártuk a Markthalle Neun csütörtökönként megrendezésre kerülő street food fesztiválját, és odafelé beugrottunk még a Ramones bárba is. Februárban újra Berlin!

A zene legyen Veletek:-)